ÁRNYÉK A FOTÓZÁSBAN

A fényképezés – a nevéből is adódóan a fényekről szól. Csakhogy a fények mellett az árnyékok is legalább annyira fontos szerepet játszanak a fotózásban.

Biztos te is találkoztál már olyan fotóval, amikor valakinek sikerült telibevakuzni a témát a felugró vaku használatával. Ekkor teljesen eltűnnek az arcról az árnyékok és egy jellegtelen, kivasalt arcot látunk a fotón visszaköszönni. Nem túl szerencsés. Az árnyékok adnak dimenziót a fotón szereplő témának, arcnak, testnek. Az árnyékokkal tudjuk érzékeltetni a térbeliséget.

arnyek- a-fotozasban02

Az árnyékok továbbá segítenek a történet elmesélésében, a hangulat erősítésében. Az árnyékok segítségével megmutathatjuk a részleteket, kontrasztot teremthetünk, erősíthetjük a fénykép vizuális megjelenését.

Olvasás folytatása

SZALADGÁLÓ GYEREK FOTÓZÁSA

A kezdő fotós anyukáknak szóló cikksorozatunk hatodik részében megbeszéljük, hogy hogyan készítsünk éles képet izgő-mozgó, szaladgáló, ugráló gyerkőcünkről.

A cikksorozat korábbi részeit itt olvashatod:

Hogyan vegyük rá gyermekünket a fotózásra?
Keress érdekes nézőpontot!
Legalapvetőbb kompozíciós szabály a fotózásban
Beltéri fotózás
Mire figyeljünk a fényképek elkészítése során?

Kezdőként a legnagyobb kihívást az jelentette számomra, hogy éles képet készítsek az örökmozgó csemetéimről. Ezért a mozgó téma fotózását szeretném körbejárni a mai bejegyzéssel.

Ha egy olyan témát szeretnénk megörökíteni, ami összefügg a mozgással pl. labdázás, focizás, ágyon vagy trambulinon ugrálás, hintázás, biciklizés vagy csak egy egyszerű buborékfújás … a lényeg, hogy a gyerkőc nem nyugalmi állapotban van, nem bíbelődik éppen valamivel, ami hosszabb-rövidebb ideig – legalább egy kattintás erejéig – leköti a figyelmét, akkor egy dolgot tehetsz: Felejtsd el az automata üzemmódot fényképezéskor!

gyerekek-fotozasa68

Olvasás folytatása

MIRE FIGYELJÜNK GYERMEKEINK FOTÓZÁSAKOR?

A kezdő fotós anyukáknak szóló cikksorozatunk ötödik részében megbeszéljük, hogy mire figyeljünk egy-egy fénykép elkészítése során.

A cikksorozat korábbi részeit itt olvashatod:

Hogyan vegyük rá gyermekünket a fotózásra?
Keress érdekes nézőpontot!
Legalapvetőbb kompozíciós szabály a fotózásban
Beltéri fotózás

 Ha szeretnél tudatosságot vinni a fotózásba, akkor van néhány dolog, amire célszerű odafigyelni  a fénykép készítése során, az exponálógomb lenyomása előtt.

1. Figyelj a hátttérre!

Nézd meg mi van a háttérben! Törekedj arra, hogy ne legyen semmi zavaró elem, ami elvonhatja a figyelmet a fő témáról, a  gyermekedről. Az alábbi fotón a kuka határozottan nem a fotóra való. 🙂

gyerekek-fotozasa39

Sokszor elegendő csak pár lépést oldalra lépni és máris egy kevésbé zavaró hátteret kapunk. Az alábbi fotón Olivér nem mozdult el a helyéről. Csupán én léptem oldalra. Így a háttérbe a tengerparti öltözők kerültek. Az öltözők viszont erősítik a témát, utalnak a helyszínre, hozzátartoznak a történethez.
Olvasás folytatása

GYEREKEK FOTÓZÁSA BELTÉRBEN

Elérkeztünk a kezdő fotós anyukáknak szóló cikksorozatunk negyedik részéhez, melynek témája a beltérben való fotózás lesz.

A cikksorozat korábbi részeit itt olvashatod:

Hogyan vegyük rá gyermekünket a fotózásra?
Keress érdekes nézőpontot!
Legalapvetőbb kompozíciós szabály

Gyakran bosszankodsz azon, hogy a beltérben készített képeid bemozdultak, életlenek, sötétek esetleg csúnya sárgás színük van?

Sajnos a kompakt fényképezőgépek nagytöbbségének – de még a tükörreflexes gépeknek kit objektívvel – sem igazán erőssége a beltéri fotózás … különösen gyengébb fényviszonyok között.

gyerekek-fotozasa27

Nézzük mit tehetünk, ha mégis szeretnénk pár használható fotót készíteni gyermekünkről beltérben is!

Olvasás folytatása

GYEREKEK FOTÓZÁSA – LEGALAPVETŐBB KOMPOZÍCIÓS SZABÁLY

Elérkeztünk a kezdő fotós anyukáknak szóló cikksorozatunk harmadik részéhez. Az első héten elkezdtünk napi szinten fotózni, hogy hozzászoktassuk csemeténket a fényképezőgép jelenlétéhez azért, hogy rövid időn belül egy tündérien pózoló kis fotóalanyunk legyen, aki nem menekül fejvesztve, ha meglátja a fényképezőgépet a kezünkben.

Második héten tovább folytattuk a “beszoktatást”, de egyúttal már elkezdtünk tudatosságot vinni a fotózásba. Lementünk a gyerkőc szintjére és az ő szemmagasságából fotóztunk. Ráadásul arra biztattalak, hogy járd körbe a témát – különösen, ha alkalmad adódik a gyakorlásra – és több nézőpontból is készíts fotót az adott tevékenységről, elmélyült játékról vagy  akár csintalanságról, amivel a kis ebadta kölyke leköti magát “hosszabb” időre.

Ezen a héten továbbra is fotózz minden nap! Tudod? 21 nap kell egy új szokás meghonosításához. 😉 Továbbá törekedj arra, hogy egy-egy alkalommal több nézőpontból is készíts fotót (közelit, távolit, fotózz felülről, alulról, háta mögül és oldalról). Keress érdekes nézőpontot, perspektívát!

Heti témánk: Komponáljunk!

A héten megismerkedünk a legalapvetőbb kompozíciós szabállyal a fotózásban, ami nem más, mint a harmadoló szabály, aminek a segítégével érdekesebbé tehetjük esztétikailag a fotónkat.

A harmadoló szabály lényege, hogy a témánkat nem a középpontba helyezzük, hanem a fotó “szélére”. Képzelj el  2-2 vízszintes és függőleges vonalat, ami 9 egyenlő területre osztja a fotódat:

gyerekek-fotozasa14

Látványosabb hatást érhetsz el, ha témát  a harmadoló vonalak egyikére vagy azok metszés-pontjába helyezed el.

A kérdés csak az hogyan?

Olvasás folytatása

TIPPEK KISGYEREKEK FOTÓZÁSÁHOZ – ÉRDEKES NÉZŐPONTOK

Tovább folytatjuk a múlt héten megkezdett kifejezetten kezdő, amatőr fotós anyukáknak szóló cikksorozatunkat.

Múlt heti bejegyzésemben arra ösztönöztelek, hogy kezd el napi szinten fotózni a csemetédet. Fontos, hogy megszokja a fényképezőgép jelenlétét, azért hogy természetesen tudjon viselkedni a kamera előtt. Azért, hogy ne szaladjon el, ne kezdjen hangosan tiltakozni, ha meglátja kezedben a gépet.

A kezdeti időszakban fontos, hogy napi rendszerességgel lássa a fényképezőgépet a kezedben. Nem elég, ha csak alkalmanként hetente egyszer-kétszer veszed elő a gépet. Úgy biztos, hogy nem fog hozzászokni a fényképező jelenlétéhez … legalábbis egyhamar.

Használd ki az időt a gyakorlásra!

Amíg gyermeked elmerülten játszik vedd kezedbe a fényképezőgépet! Ezen a héten tovább folytatjuk  a “szoktatást”, de már megkezdjük a tudatos fotózást is.

Ezen a héten érdekes nézőpontokat fogunk keresni.

Arra biztatlak, hogy ezúttal ne a saját szemmagasságodból fotózz, hanem menj le a gyerkőc szintjére! Gugolj le! Térdelj le! Sőt! Hasalj le! Meg fogsz lepődni micsoda különbség lesz az új és régi képeid között.

Fotózz felülről! Ehhez állj fel akár egy székre:

gyerekek-fotozasa11

Olvasás folytatása

HOGYAN VEGYÜK RÁ GYERMEKÜNKET A FOTÓZÁSRA?

A mai bejegyzéssel útjára indítok egy kimondottan kezdőknek, amatőr fotós anyukáknak szóló 7 részes cikksorozatot. A tippek segítségével reményeim szerint rövid időn belül színvonalasabb fotók kerülnek majd a családi fotóalbumba. Olyan ötleteket, tippeket szeretnék megosztani veled gyerekek fotózásával kapcsolatban, amit akár kompakt géppel, automatán fotózva is meg tudsz valósítani.
Örülnék, ha velem tartanál és végigfotóznád velem ezt a két hónapot!

A bejegyzés végén pedig egy meglepetés is vár Rád, csak azért, hogy az ösztönzés se maradjon el.

gyerekek-fotozasa4

Miért is fotózunk megszállottan mi anyukák? A válasz egyértelmű: szeretnénk megörökíteni gyermekünk életének valamennyi 🙂 pillanatát. Csakhogy nem mindegy milyen képek kerülnek az albumba. Ha velem tartasz ebben a két hónapban, akkor megígérhetem neked, hogy a cikksorozat végére nagyságrendekkel jobb képeid fognak születni, mint amit mostanáig készítettél. Tarts velem!

Olvasás folytatása

HOGYAN CSALJUNK VALÓDI MOSOLYT GYERMEKÜNK ARCÁRA?

A műmosoly. Ismerős? Végre sikerül rávenni a gyerkőcöt egy “pózolós” fotóra. Aztán jön a csalódás: nincs egy használható kép se a sorozatból, mert egyik fotón grimaszt vág, másikon az a bizonyos természetellenes műmosoly köszön vissza a képekről. Akárcsak az alábbi fotómon:

IMG_8033

Nézzünk néhány trükköt, hogyan csalhatunk valódi mosolyt a kis fotóalanyunk arcára!

Olvasás folytatása

FARSANGI FOTÓÖTLEETEK

Ha február, akkor farsang. Mióta külföldön élünk fontosabbak lettek számomra a hazai népszokások. Így februárban nem maradhat ki a programból egy családi farsangi buli.

A farsangi bulinak pedig elmaradhatatlan kelléke a jelmez, legyen az akár kölcsönzött vagy saját készítésű. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de az én fiaim az év bármely szakaszában szívesen öltöznek jelmezbe.

Ha például nyáron hazalátogatunk, akkor tesóméknál több órás elfoglaltságot jelent, míg az ikerfiúk 7 éve alatt összegyűlt, tesóm által készített jelmezeket, végig próbálják a srácok:

_MG_0499

_MG_0495

Olvasás folytatása