“AKI NEM RAK BELE ELÉG ENERGIÁT ÉS IDŐT, AZ 10 ÉV MÚLVA IS LE FOG MORZSOLÓDNI”- INTERJÚ BODNÁR LÁSZLÓVAL ÉS BODNÁRNÉ HORVÁTH ILDIKÓVAL

Az elmúlt egy évben néhány fotóssal sikerült pár érdekes interjút készíteni, arra azonban még nem volt példa, hogy egy házaspár mindkét tagja profi fotós legyen. Bodnár László és felesége Ildikó, már jó ideje aktív tagja a Klikk Fotós közösség-nek, ahol rendszeresen segítik a fejlődni vágyó hobbifotósokat hozzászólásukkal és tanácsukkal.

• Azt olvastam Rólatok, hogy 2006-ban Kubából hazatérve egy nagy halom rosszul sikerült fotóval a bőröndötökben döntöttétek el közösen, hogy a fotózást megtanuljátok az alapoktól. Hogyan fogtatok neki?

Meg kell tanulni vaku nélkül fotózni! -Interjú Szugfil-Méhn Nikivel

Évek óta követem a munkásságát, és első perctől nagy rajongója vagyok Szugfil-Méhn Nikinek, aki esüvői és babafotós körökben az egyik legismertebb hazai fotós. Niki maga is édesanya, az intejúkészítés idején második babáját várta (aki közben meg is érkezett közénk), és nagyon kedvesen mesélt nekünk pályájáról és a családi fotózásokról.

Mikor kezdtél el fotózni, és mikor érezted, hogy a fotózás lesz a hivatásod, az életed?

A fotózás régóta szenvedélyem, nem tudnám beazonosítani, hogy mikor kezdtem el komolyabban érdeklődni iránta. Hivatásként 2009-ben fogtam bele, akkor voltak az első esküvőim. Onnantól kezdve egyértelmű volt, hogy a szakmában maradok.

Jellegzetes, összetéveszthetetlen a képeid stílusa. Ez tudatos munka eredménye, vagy ösztönösen alakult ki?

Folyamatosan kerestem a saját stílusomat, évről évre fejlődtem. Tudtam, hogy hova szeretnék eljutni, bár még mindig nem érzem ott magam, ahol lenni szeretnék, de ez visz előre. 🙂

“ÉN VAGYOK AZ, AKI MINDENT LÁT EGY ESKÜVŐN: A KÉSZÜLŐDÉSTŐL EGÉSZEN A BULIIG”-INTERJÚ MOLNÁR ZSOLT ESKÜVŐI FOTÓSSAL

Molnár Zsolt 16 éve van a  fotós szakmában. A fotózás az élete, a hivatása, az esküvői fotózás a szíve csücske. A szombati napok neki nem a pihenésről, hanem arról szólnak, hogy elkapja és megörökítse azokat a pillanatokat, amelyeket a házaspárok évek múlva is szívesen nézegetnek. Ő nem “csak” egy fotós, Ő az a fajta ember, aki megbízható barát és társ mindazon párok életében, akik éppen örökre összekötik a sorsukat azon a bizonyos nagy napon. 

   

Mikor vettél először a kezedbe fényképezőgépet? Miket fotóztál először?

Azt, hogy mikor vettem először gépet a kezembe, nem tudom, nagybátyám Chinon tükörreflexesét kattintottam néha el, de “szervezett kereteken belül” 5-6. osztályos koromban kezdtem el ismerkedni a fotózással az általános iskola fotószakkörében, az akkori kor egyik gyöngyszemével, egy Szmena sybol géppel. Itt tanultam meg laborálni, amit otthon a nagybátyámtól kapott laborfelszereléssel folytattam, természetesen a fürdőszobában. Neki és szakkörvezetőmnek, Árendás Gyuri bácsinak köszönhetem, hogy elkezdtem látni a fényeket. Később, egy NDK-s nyaralás alatt pedig megkaptam szüleimtől az akkori álmaim gépét egy Prakticát, pár optikával. Ezzel már sokat jártam a Sopron környéki erdőket. Akkor már kizárólag diára fotóztam. A 90-es évek vége felé jött az első igazi felkérés, egy sportszergyártó és egy fürdőruhákat készítő cég katalógusának fotózására. Ezeket a képeket már egy Mamiya 645-tel készítettem, amelyet Pluzsik Tamás fotós barátomtól kaptam kölcsön. Ekkor a saját gépem egy Canon eos 5-ös kamera volt. Később nyitottam egy fotó-optika boltot, de sajnos ez nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így marketingesként helyezkedtem el. Ezt követően egy Bécs melletti hatalmas és azonos tulajdonban lévő kisebb soproni stúdióban dolgoztam két évig, itt tanultam meg kezelni, irányítani a fényeket, itt fotóztam először síkfilmre egy gyönyörű Sinar géppel, itt tanultam meg laborálni színes filmet és síkfilm diát is. Itt kezdtem el esküvőket fotózni, akkor még természetesen filmre, akkoriban egy 6X4,5-es Bronica váz volt a kreatívra, a többi momentumot pedig a Canonommal örökítettem meg.

A mai kollégák többsége el sem tudja kepzelni, milyen az, amikor kifogy a film valami fontos esemény előtt közvetlenül, vagy esetleg alatta, és hogy ezt elkerülje az ember, fejben kellett tartani minden exponálást a kínos helyzetek elkerülése végett.

Eredetileg optikusnak tanultál Sopronban, majd a fotózást választottad új hivatásodnak, és Budapestre költöztél, ahol a mai napig élsz a családoddal. Amikor megismerkedtünk, még termékfotókat, ételfotókat és családi fotókat készítettél, ma pedig már sikeres esküvői fotós vagy. Mi az ami megfogott Téged az esküvői fotózásban?

“A FÉNYKÉPEZŐGÉP OLYAN, MINT EGY HANGSZER” – Interjú Basa Veronikával

Basa Veronika gasztroblogger, újszülött- és gyermekfotós, két kisfiú anyukája. A fotózás ma már nem csak a hobbija, hanem a munkája és az élete is egyben. Személyisége ugyanolyan, mint a fotói: tele van szívvel-lélekkel, derűs és kifinomult. 

Vera, mi személyesen is ismerjük egymást, így tudom Rólad, hogy eredeti szakmád távol áll a fotózástól. Mi volt az, ami mégis elindított ezen a páyán?

Annyira azért nem áll távol, mert az is a kreatív alkotásról szólt. A korábbi szakmám lakberendező, és egy belsőépítészeti cégnél terveztem bútorokat. Majd ahogy jöttek a gyerekek, úgy maradtam itthon kreatív alkotótevékenység nélkül. Mindig vonzódtam a fotózáshoz, csak valahogy féltem tőle.