Fotózd végig a decembert 2016-ban is!

Azt hiszem, sokunk nevében beszélhetek, amikor azt mondom, az év legizgalmasabb időszaka következik napokon belül. Nagyon szeretem a karácsonyi készülődést, és  szerencsére néhány éve ez abban is megnyilvánul, hogy szívesebben veszem elő a fényképezőgépet, mert annyi szép pillanat adódik ezekben a hetekben, amiket örömmel rögzítek ilyen formában is.

Ha tudatosan vagy féltudatosan belevágnátok a december napi szintű fotós dokumentálásába, jól jöhet némi sorvezető, egy-két témaötlet. Ebben szeretnénk segítségetekre lenni idei listánkkal, mely 31 témát (címszót) felvonultatva szeretné megkönnyíteni ennek a projektnek a kivitelezését.

A témaötletek sorrendje nem kötött, kedvetek szerint variálhattok közöttük, de ha az eredeti sorrend szerint haladtok akkor is mindennap kivitelezhető ötletekkel találkoztok.

Íme a 2016-os listánk:

decemberi-fotos-lista

Fotók: Hoffmann Noémi (fent) és L. Takács Anikó (lent)

 

Jó tanács: érdemes picit előre átgondolni a hónapot, hogy készülni tudjatok az egyes napok kihívásaira.

Ha pedig a hónap során legalább három képet megosztotok velünk zárt Facebook csoportunk kijelölt albumában, nyerhettek is! A decemberben elkészült fotók egyedi megőrzéséhez egy scrapbook albumlapokból és téli témájú kivágható címkékből álló minicsomagot sorsolunk ki a legalább három nap témájában fotót beküldők között.

Jó fotózást kívánunk mindenkinek!

Bízom benne, hogy idén is sokan végigfotózzuk a decembert! 🙂

 

 

Reklámok

100 NYÁRI NAP – FOTÓS PROJEKT

Fotózd végig velünk a nyarat és mutasd meg képeidet az erre rendszeresített albumban a zárt Facebook csoportunkban!

A “100 nyári nap”  Amerikában népszerű fotós projekt az anyukák körében. A program hivatalosan ugyan június 1-jén indul, de bármikor becsatlakozhatsz!

Készíts minden nap egy fotót a nyár folyamán! Nincs megkötés. Bármit fotózhatsz. Az se baj, ha egy-két nap kimarad. Lényeg: törekedj arra, hogy naponta elő vedd a gépedet.
A képeidet feltöltheted az albumba akár naponta vagy hetente, ahogy az időd engedi.

fotó: Anikó L. Takács

fotó: Anikó L. Takács

Csatlakozz hozzánk! Várjuk a fotóidat!

2016/9. kihívás: Húsvét

Bár elég sokáig tartott, hogy a két kisebb gyermekem ne emlegesse a Mikulást, és a karácsonyi dalokat már ne dúdolgassák, de végül átvette végre a stafétabotot a Süss fel nap, és már azt számoljuk, mikor jön a húsvéti nyuszi.

A húsvét szerintem hálás fotós téma, mert az ételektől kezdve, a természeten át a gyerekekig, sokmindent lehet megörökíteni.

Most arra bíztatunk Benneteket is, készítsetek húsvétos témájú fotókat, s ha van kedvetek osszátok meg a zárt Facebook csoportunk galériájában. 🙂

 

 

2016/8. kihívás: Valami zöld

Ha lassan is, de közeledik a tavasz. Reméljük. 🙂
Nekem a korai tavaszhoz mindig szorosan kapcsolódik a zöld szín. Ilyenkor az itthoni dekorációban is, pasztell zöldeket és sárgákat választok. Maga a zöld Írország egyik nemzeti színe is, s a közeledő Szent Patrik (nemzeti) ünnepen mindenféle árnyalatban megjelenik.

Szóval a héten, fotózzatok valami zöldet. Hogy az éppen a gyerkőcökön jelenik meg vagy az asztalon, mindegy. Keressétek a kora tavaszi zöld színt, és ossztáok meg velünk.

Várjuk a képeiteket a zárt Facebook csoportunkban .
Pinterest oldalunkon pedig találhattok néhány ötletet is, sőt a St Patrik naphoz még egy ingyenesen nyomtatható fotókellékes (photo booth) oldal linkjét is. 🙂

2016/4. KIHÍVÁS: Manómenü

Az egyik központi kérdés a gyerekes családok életében, hogy mi kerül az asztalra. Vagy azért, mert szeret enni a gyerek vagy azért, mert nem. 🙂

A heti kihívásunkon arra buzdítunk Benneteket, hogy örökítsétek meg az evés pillanatait vagy a készülődést vagy éppen az ételt magát…

Forrás: http://www.littlefoodjunction.com/2015/08/world-photography-day.html#.VqVF3I3csaU

Forrás: 

http://www.littlefoodjunction.com

 

Várjuk fotóitokat a zárt Facebook csoportunkban.

Ajánljuk Anikó korábbi cikkeit az ételfotózáshoz: ITT olvashatjátok.

További hasznos tanácsot és ötletet pedig találhattok Pinterest oldalunkon is

2016/3. kihívás: Zene

Beléptünk a farsangi időszakba, eljött a mulatságok és zene ideje.
Szoktatok zenélni? Játék hangszerekkel, netán igaziakkal?
Örökítsétek meg, és osszátok meg velünk a zárt Facebook csoportunkban.

12507562_1734882530064747_7574067740851920759_n

Horváth Andrea fotója

 

Ha van kedvetek, előtte gyárthattok saját hangszereket együtt is különféle anyagokból.

Néhány ötletet találhattok itt: https://www.pinterest.com/maestroclassics/homemade-musical-instruments/

és itt: http://www.redtedart.com/2012/10/15/musical-instrument-crafts-for-kids/

Természetesen megörökíthetitek ezeket a pillanatokat is. 🙂

Pinterest oldalunkon pedig inspirációkat találhattok a fotókhoz.

 

2016/2. kihívás: Gyermekem

Ezen a héten szeretnénk, ha megmutatnátok a fotóitok legkedvesebb témáját.
Készítsetek legalább 3 fotót, de jobb, ha több, ugyanarról a témáról (modellről), csak más szögből, közelebbről, távolabbról, egyik – másik oldaláról, fentről, lentről, színesben, fekete-fehérben…

A képeket a zárt Facebook csoportunkba várjuk január 11-től.

Itt olvashattok részletesen arról, hogyan sikerülhet még tökéletesebbre kivitelezni a fotókat, Pinterest oldalunkon pedig további inspirációkat találhattok.